Ma is ugyanúgy gyűlölöm a feleségemet, mint a 4 évvel ezelőtti szétköltözésünk napján! Kontrollált és ellenőrzött érzés ez, nem heves és gyötrő, inkább afféle mélyen parázsló, kitartó és állandósult (életem szerves része, mint megszokott háttér, mely sosem változik). Valószínűleg halálomig fog tartani; nem erősödik és nem gyengül csak úgy megmarad. Hogy mi az oka?

Gyűlölöm őt, amiért önös érdekből szétverte a családunkat és elvette gyermekeimet. Gyűlölöm őt, amiért hosszú házasságunkat nem méltatta arra, hogy a legcsekélyebb erőfeszítést is megtegye a megmentéséért. Gyűlölöm őt amiért sunyi és hazug módon vetett véget kapcsolatunknak, előbb megcsalva majd kijátszva engem. Gyűlölöm, hogy barátaimat és rokonaimat is ellenem fordította. Gyűlölöm, amiért a gyerekeket is ellenem próbálta hangolni (bár ebben nem járt sikerrel [eddig]). Gyűlölöm őt amiért mindenhol befeketített, ahol csak tudott (a hátam mögött). És végül gyűlölöm őt amiért megtagadta a múltunkat egy fél életet, amit leélt mellettem. Kb ennyi. 

Érdekes megtapasztalás volt mindez számomra az ötödik X környékén, amikor ráébredtem arra, hogy most már végleg egyedül maradok és csak azok a törmelékek maradnak mellettem, amelyeket begyűjtöttem. Na meg a két gyerek, akik azért szeretnek. Valójában értük élek és azért a nagyon kevés örömforrásért, melyek még úgy ahogy működnek életemben.

A válások sokfélék és azt tapasztaltam, hogy az enyémhez hasonló a ritkább. A többség vagy teljesen elfelejti rossz házasságát (miközben egyedül marad) vagy új kapcsolatot alakít ki (néha újraházasodva) vagy megbocsát, esetleg kibékül exével. A maradék az, aki úgy járt mint én: egyedül marad és nem változik szívében a helyzet.

Bár ez a poszt aligha kap publicitást (az Index nem szereti a marginált csoportok posztjait, [csak a sikeresek számítanak]), azért kihelyezek ide egy szavazást, hogy esetleg a néhány elvált sorstárs is letehesse voksát arról, hogy az ő esetében hogyan alakult a válás utáni élet.

 Köszi, hogy szavazott!